Először csak egy kósza gondolat volt. Még csak megfordult a fejemben, hogy akár én is szervezhetnék egy Lara Fabian koncertet. Tettek nem követték a gondolatot. Egyelőre.
A Facebookon osztott meg az egyik ismerősöm egy Youtube-videót tavaly augusztusban. Lara Fabian volt a felvételen:
Fogalmam sem volt róla, ki ez az énekesnő. Sőt, azt sem tudtam, mit énekel, ugyanis egy kukkot sem beszéltem franciául. Csak azt láttam, hogy egy csodás hang énekel egy szép dalt, miközben a közönség vele, sokszor helyette üvölti a szöveget. Pontosabban majdnem azt: “on t’aime”-et (“szeretünk”) énekelnek a Je t’aime-re (“szeretlek”).
Egészen beleborzongtam. Beleszerettem ebbe a nőbe - és ezt le merem írni úgy, hogy a feleségem, Panna is olvassa ezt a szöveget. Hiszen ő tudja, hogy Michael Bubléba, Dean Martinba, Szalóki Ágiba, Stacey Kentbe is beleszerettem már. Valójában nem a személyekbe, hanem a hangjukba, a hangjukon keresztül a zenéjükbe bolondulok bele. Mindenbe, ami képes arra, hogy ilyen kommunikációt valósítson meg két ember között.
Gyorsan kitaláltam, hogy a feleségemmel, Pannával elmegyünk egy párizsi Lara Fabian koncertre. A gyerekek mellett éppen ránk is fért egy kis kiruccanás. Gondoltam még megbeszélem vele másnap, amikor valami zavaros információra lettem figyelmes Lara Facebook-oldalán. Franciául tette közzé, a Bing fordító segítségével próbáltam meg kisilabizálni, hogy mi is történt. A fordítás nagyon kaotikus volt, mint az ilyenkor lenni szokott. Első olvasatra úgy értettem, valami visszafordíthatatlan betegséget fedeztek fel az énekesnőnél, ami miatt lemondja a jövőbeni koncertjeit.
Szegény, gondoltam. Így másnap nem vettem meg a jegyeket. Hamarosan azonban angolul is rátaláltam a hírre, amiből már megértettem, hogy a fülével bajlódik, amit igyekszik kipihenni és meggyógyulni, mielőtt még visszafordíthatatlanná válna a hallásproblémája. Nem is az összes koncertet mondta le, csak néhányat.
Ekkor viszont már kizökkentem a párizsi koncert hangulatából, és egyből arra gondoltam: talán jön Magyarországra is. Miért nem jön? Miért vagyunk mi ilyen messze Párizstól? Miért nem hívja senki?
Ekkor éreztem meg először, hogy én fogom elhívni őt. Akkor még csak egy homályos, őrült gondolat volt ez. Tettek nem is követték.
Segíts egy like-kal. Sokat jelent!
Kommentek
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.