Lara Fabian Budapesten
Egy koncertszervezés története

Mi ez az egész?
2013 nov. 18

Újabb biztató jelek - Francia Intézet

Felhívom a Francia Intézetet, ahol épp Lara Fabian szólt a recepció melletti kávézóban. Isabelle Farçat, francia kulturális attasénak kell írnom levelet, és a támogatásukról biztosítanak.

Még ki sem pihegtem magam, rögtön felhívtam a Francia Intézetet, ahol egy újabb jel fogadott. Ez után azt gondoltam: oka van annak, hogy én ennyire akarom ezt a koncertet.

A recepciós hölgy fiatalosan csicsergő, kedves hangon jelentkezett be a nyilván sablon szolgálati köszönésével franciául, amitől egy picit megszeppentem. Mielőtt azonban kitalálhattam volna, mi a frászt tegyek most, megszólalt magyarul is. Nagyon hálás voltam neki érte, és ennek hangot is adtam. A telefonon keresztül is érezhető széles mosolyt kaptam őszinteségem viszonzásául.

Gyorsan vázoltam neki, mit is tervezek, hogy tudja, kit kell kapcsolnia számomra. Nekem ugyanis lövésem sem volt, kit kéne keresnem. Az első kapcsolás nem sikerült és a rendszer ledobott. Újra hívtam. A recepciós hölgy erre boldogan közölte velem, micsoda fantasztikus véletlen, hogy éppen Lara Fabian egyik dala szól az intézet földszintjén lévő kávézóban.

Íme, a jel.

Gyorsan kapcsolt egy másik melléket, ahol már fel is vették a telefont. Egy magyarul szépen beszélő, kedves férfihang fogadott, aki Lejri Kaderként mutatkozott be. Szívélyesen segített, hogy kihez kell fordulnom hivatalos levelemmel támogatási kérelmek esetén. Levelem célszemélye Isabelle Farçat, francia kulturális attasé lett. Szépen felírtam mindent. Eközben Lejri elmondta az ő közvetlen telefonszámát, és igazán kedvesen biztosított arról, hogy mindenben segíteni fog nekem a kis küzdelmemben, forduljak hozzá bátran, bizalommal.

Előjött belőle a hivataloson felüli segítő szándék is. Persze lehet, hogy csak így akartam érezni. Tartózkodott a harsány megnyilvánulásoktól, én mégis úgy éreztem, tetszik neki a kezdeményezésem.

Címkék: út Isabellef lejrik
komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://larafabianbudapesten.blog.hu/api/trackback/id/tr495821738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.


A blog angol nyelven is!

A koncert szervezését követheted angol nyelven is itt. Lájkold az angol blog Facebook oldalát, ezzel is segíted a koncert létrejöttét.

Ismerd meg Larát!

Kevesen ismerik Magyarországon ezt a kivételes énekesnőt. Itt találsz róla néhány érdekességeket.

 

süti beállítások módosítása