Lara Fabian Budapesten
Egy koncertszervezés története

Mi ez az egész?
2014 okt. 13

Én úgy veszem, hogy már eladtam 600 jegyet

Július 3-án, azaz három és fél hónapja feltettem nektek egy kérdést. Arra voltam kíváncsi, vajon hányan jönnétek el a koncertre, amit Larának szervezek Budapestre.

szavazás1.jpg

Képzeljétek csak el mennyire izgultam, mi lesz, ha a felvetésre csak mondjuk 20-30-an reagáltok. Egy ilyen kudarccal nem az a baj, hogy ciki. Nem, az nem nagyon izgatna. Ez az eredmény azt jelentené, hogy valamit nagyon rosszul csinálok, és totális vakvágányon vagyok.

Azt reméltem, hogy az akkor 3300 tagot számláló Facebook-tábor legalább 2-300 virtuális jegyet felszippant majd. Ez persze sehol sincs a szükséges telt házhoz, de megmutatja nekem, hogy nem csak olvasók követik a blogot, hanem olyanok is, akik tényleg kíváncsiak Larára. Ha így lesz, van értelme a blognak, és az egész birkózásnak, amit idestova közel egy éve csinálok.

Útjára indítottuk tehát a kérdőívet, és én alig bírtam elszakadni a képernyőtől. Borzasztóan izgultam. Az eredmény azonban minden várakozásomat felülmúlta, egy-két nap alatt átléptük az áhított 300-as határt, és nemsoká elértük a 600-at is. Ráadásul a választott jegyárak eloszlása is ideális. Épp úgy jelöltetek legdrágább, mint középkategóriás és legolcsóbb jegyeket. Frenetikus! Nem, inkább:

Szuperfrenofrenetikomaxikapitális!

Ez a szám egyébként azóta is növekszik. Igaz, a növekedés mértéke nem számottevő, hiszen a Facebook-posztok nagyon hamar elvesztik aktualitásukat, de jó látni, hogy még mindig akad egy-két jelentkező. Ha nagyon sarkosak vagyunk akkor azt mondhatjuk, hogy a 600 jegyet bejelölő, összesen alig 300 voksoló igencsak piciny részlete annak a 3300 embernek, akik kedvelik a magyar Facebook-oldalt, de én még ennyire sem számítottam.

Szerintem rengetegen nem is láttátok ezt a posztot, köszönhetően részben a Facebook posztmegjelenítési hajlandóságának. Azokról nem is beszélve, akik olvasták ugyan, de nem volt kedvük szavazni, nem nyomogatnak teszteket, nem hiszik, hogy volna bármi jelentősége épp az ő szavazatuknak. Vagy csak simán elfelejtették, és néhány óra múlva már egész mélyre sodródott az idővonalukon a bejegyzésem. Épp úgy, ahogy lehetnek olyan voksok is, akik ugyan most megnyomták a gombot, de amikor tényleg meg kell venni a jegyet, akkor esetleg meggondolják magukat. Szóval jön is le valamennyi ebből a 600-ból, és lesz is még hozzá néhány. Ráadásul már 4100-an vagyunk.

Most pedig még egyszer körbejáratom az urnát, aki úgy érzi, jönne a koncertre, jelölje meg, milyen jegyet váltana:

Figyelem! Aki már egyszer kitöltötte, még egyszer ne tegye!

Köszönöm, hogy segítettetek képet kapni, tulajdonképpen rólatok.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://larafabianbudapesten.blog.hu/api/trackback/id/tr796787113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.


A blog angol nyelven is!

A koncert szervezését követheted angol nyelven is itt. Lájkold az angol blog Facebook oldalát, ezzel is segíted a koncert létrejöttét.

Ismerd meg Larát!

Kevesen ismerik Magyarországon ezt a kivételes énekesnőt. Itt találsz róla néhány érdekességeket.

 

süti beállítások módosítása