Lara Fabian Budapesten
Egy koncertszervezés története

Mi ez az egész?
2015 jan. 01

Több ezren megnéztétek a fordításaimat

Lara dalai annyira megérintenek, hogy amikor először meghallottam, azonnal érteni akartam, miről szólnak. Az itt-ott fellelhető fordítások azonban nem elégítették ki a kíváncsiságomat. Úgy éreztem több van ott, mint amit lefordítottak többnyire angolra, néha magyarra is.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

2014 dec. 20

Dmitry - a belarusz kapcsolat

A blog november 5-én volt 1 éves. A fenébe is! Ki hitte volna, hogy ilyen sokáig tart ez a dolog? Hogy ennyi minden történhet velem az utam során? De leginkább azt, hogy ennyit tudok írni? Én biztosan nem. Mondjuk nagyra értékelném, ha végre értelme is lenne az írásaimnak, nem csak tartalma. A lényeg viszont, hogy ennyi idő után is itt vagytok, érdekel benneteket, és úgy tűnik külföldön is kezdi felkelteni egyesek figyelmét, amit csinálok.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

2014 dec. 09

Találkoztam a CD nyertesével - Ádámmal

A sorsolás eredményét először a Facebookon osztottam meg, majd gyorsan küldem egy levelet a nyertes közvetlen címére is. Rövid egyeztetés után kierült, nem kell a postával vesződnünk, mert Ádám szintén Budapesten él, így könnyedén összehoztunk egy randit.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

2014 dec. 02

A Cédé kisorsolása, és a háttérmunkálatok

Október végén egy játékra hívtalak titeket, amin Lara legutóbbi, Le Secret című albumát lehetett megnyerni. Egy kicsit viccesen alakult a játék indulása, mert kipróbáltam valami újat a Facebookon.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

2014 nov. 29

Pierre nem válaszol, Magyarországon nincs partner

Hetek, de inkább hónapok óta egy helyben toporgok. Amióta Lara menedzsere megírta nekem, hogy a beszélgetést akkor tudjuk folytatni, ha egy promóter elküldi neki a hivatalos ajánlatot, minden csak takaréklángon ég.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

2014 okt. 30

Nyerd meg Lara legújabb cédéjét!

Lara prágai koncertjén Pannával az első sorban ültünk. A jegyek ide, úgy 51.000 forintba kerültek fejenként, de nem bántam meg. A koncert kihangosítása nagyon jó volt, és bár nem középen ültünk, minden hang jól szólt. A vizuális élményről és Lara gyakori szemkontaktusáról nem is beszélve.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

2014 okt. 20

Kövessétek a blogot az index rendszerén belül is!

Az index fejléce megújult, mostantól ha a blogon jártok, megjelenik a jobb felső sarokban egy KÖVETEM gomb. Ezt érdemes megnyomni, azt is megmondom, miért.

asaf.jpg

Ha Facebookon lájkoltok, egyáltalán nem biztos, hogy látjátok az új posztokat, ugyanis ha ezt szeretném, azért nekem fizetnem kell a Facebooknak.

Twitteren már más a helyzet, de nemrég bejelentették, hogy hamarosan ott is szűrik majd a tartalmakat a követők és az oldalak között.

Az index megoldásában viszont nincs harmadik fél érdeke. Minden új posztról kaptok értesítést, ha az index.hu vagy a blog.hu valamelyik blogján jártok, egy számláló mutatja, hogy az általatok követett blog vagy újságíró milyen új, általunk olvasatlan anyagokat rakott ki.

Szóval kövessetek itt is, mert ez a legbiztosabb módja, hogy hosszú távon biztosan láthassátok a posztjaimat. Persze a legbiztosabb még mindig az, ha ellátogattok időnként az oldalra.

Köszi mindenkinek.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

2014 okt. 18

Ilyen ronda virágot még senki nem adott Lara Fabiannak, mint én

Tudjátok, kitaláltam, hogy adok Larának egy szál virágot egy kis üzenettel. Nem szerettem volna giccses cédulát és gigantikus, csiricsáré csokrot, mert akkor elveszett volna a mondanivalóm. Hát ez sikerült.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

2014 okt. 16

Végre hallhatom élőben is Larát

Ma reggel Pannával autóba pattantunk, és néhány óra alatt megérkeztünk Prágába. A város közepén vettünk ki egy cuki kis szobát, ahol a koncert utáni sörözés végén kipihenhetem az utazás, a várakozás és a sok erjesztett gabona okozta fáradalmakat.

Nagyon kíváncsi vagyok a műsorra, mert nem csak zenehallgatóként megyek oda. Kíváncsi vagyok a helyszínre, a megközelíthetőségre, a parkolási lehetőségre, az ülések elosztására. Arra, hogy mi mindenre gondoltak és esetleg mire nem a prágai szervezők. Milyen emberek jönnek oda? Idősebbek, fiatalabbak? Jellemzően férfiak, vagy inkább nők? Jó lesz-e a klíma, és sokáig kell-e sorban állni? Le sem bírom írni a rengeteg kérdést, ami bennem van. Leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy olyan lesz-e a koncert a színvonala, mint amit én elképzelek a MÜPA-ba és ha igen, megtudom-e én is csinálni azt itthon?

Akárhogy is. Ma este biztosan jól fogom érezni magam, és remélem Panna is.

Ugyan nem túlságosan, de azért egy kicsit rossz a szemem, így a koncertre az első sorba vettem jegyet, hogy biztosan lássam mi történik ott. Nem mellesleg írtam egy rövid kis üzenetet Larának, amit két dal között remélem oda is tudok neki adni. Az első sorból talán több esélyem lesz minderre. Igaz semmi sem garantálja, hogy el is olvassa az üzenetet, de remélem. És persze azt is, hogy reagál is majd rá. Ha igen, arról hamarosan ti is tudni fogtok.

Most megyünk zenét hallgatni, irány a Forum Karlin.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

2014 okt. 15

Olvasói levelek a blogon: a szobalány, Palya Bea és a francia énekesek

A blogon keresztül számos megkeresést kaptam tőletek, támogató leveleket, biztatást és sok erőt. Kissé csapongva kiemelnék ezek közül néhányat, hogy lássa mindenki, milyen jó közösség gyűlt össze itt, és hogy Lara Fabian, meg ennek a koncertnek az ügye mennyire megmozgatja az embereket.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

2014 okt. 13

Én úgy veszem, hogy már eladtam 600 jegyet

Július 3-án, azaz három és fél hónapja feltettem nektek egy kérdést. Arra voltam kíváncsi, vajon hányan jönnétek el a koncertre, amit Larának szervezek Budapestre.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

2014 okt. 03

Erősödik a kapcsolat Lara és a Blog között

Többször említettem már, hogy van bennem egy kétség afelől, vajon Lara tud-e a kezdeményezésemről. Mármint, hogy személyesen. Mindent megteszek azért, hogy valahogy tudomást szerezzen rólam, és ezt meg is mutassa nekem.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

2014 okt. 02

Jelentés Brüsszelből: Itt kérem, minden a legnagyobb rendben!

Tegnap, amint megérkeztem, rögtön elbaktattam a szállodámig, közben meg folyton egy kérdés járt az eszemben. Állati kíváncsi lettem, vajon tényleg nem értékelik a franciák, ha egy külföldi úgy próbál a nyelvükön beszélni, hogy nem igazán megy neki.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

2014 sze. 30

Váratlan utazás, ad-hoc poszt

Hosszú hetek teltek el mióta legutóbb írtam nektek. Sokat kivett belőlem mostanság a munka. Könnyű lenne persze élni a sablonszöveggel, és azt mondani, hogy nem volt időm foglalkozni a bloggal, de az igazság ennél sokkal plátóibb: sajnos annyi energiát kellett a munkámra összpontosítanom, hogy kedvem sem volt mással foglalkozni.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

2014 sze. 05

Mindenkinek egy Szemánné Papp Évát!

Korábban már említettem nektek, hogy eleinte nem igazán tudtam, mire is lesz jó ez a blog, Ádám noszogatására elkezdtem írni, mondván talán érdekli azt az akkori 2-300 embert, akik a magyar fan site-ok kedvelői voltak.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!


A blog angol nyelven is!

A koncert szervezését követheted angol nyelven is itt. Lájkold az angol blog Facebook oldalát, ezzel is segíted a koncert létrejöttét.

Ismerd meg Larát!

Kevesen ismerik Magyarországon ezt a kivételes énekesnőt. Itt találsz róla néhány érdekességeket.