Lara Fabian Budapesten
Egy koncertszervezés története

Mi ez az egész?
2014 júl. 07

Ha Magyarországon nem akarnak segíteni, nem veszik fel a telefont

A show-biznisznek megvannak a maga szabályai, amiből nagyon nehéz, sőt lehetetlen kitörni. Bármennyire is rendhagyó a kezdeményezésem, nekem is tartanom kell magam hozzájuk. Sajnos.

Lara menedzsere egyértelműen megfogalmazta: Ahhoz, hogy a beszélgetésünkből érdemi egyeztetés legyen pontos helyszínekkel, árakkal és kondíciókkal, kell egy koncertszervező iroda. Egy olyan cég, aki végigegyezteti az előzményeket, leszervezi és promotálja a koncertet, eladja a jegyeket, felelősségbiztosítást köt, és nem utolsó sorban fizet. Tehát hiába akarom én csinálni ezt, kell egy múlttal és tapasztalattal rendelkező jogi személyiség. Benne jobban bíznak tőlünk 1300 kilométerre, mint Domsa Mihályban, aki nagyon akar valami jót csinálni. Valahol érthető.

Ezt azt jelenti jelen esetben, hogy magam mellé keresnem kell egy profi csapatot, akik vállalják, hogy a koncert szervezésének jelentős részét átengedik nekem, vagyis egyes részfeladatokra szerződnek csak le, azokra, amiknél feltétlenül szükséges egy ilyen jogi személyiség megléte.

Nemrég írtam róla, hogy találtam valakit, aki talán cégével betölti majd ezt a posztot. Szabó András, a Broadway Ticket Hungary egyik vezetője azt mondta, megcsinálja velem a koncertet.

Sajnos azonban Andrással egy ponton, a róla szóló poszt után hirtelen megszakadt a kapcsolat, egy idő után nem volt elérhető, nem válaszolt a levelekre, és nem vette fel a telefonját. Néhány napig még telefonálgattam, sms-eztem, de aztán szép csendben eloldalaztam. Nem stílusom a könyörgés.

broadway copy.jpg

Nekem határozott céljaim vannak, és taposom a koncerthez vezető utat, ahogy tőlem telik. Jó lenne, ha olyan tempót tudnék diktálni, amit nehéz követni, de mivel nincsenek meg a bejáratott csatornáim, nálam sajnos mindig minden egy kicsit zötyögősen megy. Ha valaki még így sem tudja, vagy nem akarja tartani velem a lépést, az egyszerűen elmarad. Nem haragszom Andrisra, a Broadway Ticket Hungaryre, vagy bárki másra, aki esetleg mégis meggondolja magát, de nekem tényleg lépnem kell.

Gyorsan találnom kellett valaki mást. Kicsit nehéz helyzetben voltam, mert itthon enyhén szólva alig van komoly koncertszervező iroda. Jó, gondolom Hollandiában sem áll minden kereszteződésben egy ilyen kompánia, de itthon tényleg szűk szegmensről beszélünk. Legutóbb például újra szóba került Borsos László a Live Nationtől, de ő már a legelején megmondta, addig tutira nem csinálják meg a koncertet, amíg Arénánál kisebben gondolkozom. A Broadway és a Live Nation tehát kiesett, ki van még?

Hihetetlen, de még mindig van három lehetőségem. Egyrészt Kissgé is felhívott, akinek eszébe jutott egy ismerőse, talán tud nekem segíteni. A legutóbbi meghiúsult próbálkozásomon okulva azonban inkább nem emlegetek neveket. Ha tényleg lesz konkrét fejlemény, tudatom veletek.

Megkereshetek még egy külföldi céget is, ha már hazai keretekben nem tudom megvalósítani a tervemet. Sajnálnám, de ez is egy irány.

Aztán ott van még a MÜPA, hiszen ők is csinálnak saját szervezésben is koncerteket. Felhívtam Hajós Nikolettet, hogy megtudjam, hogyan állnak az ügyemhez. Kedves volt és segítőkész. Nem tartotta kizártnak a dolgot, de sok reményt ne fűzzek azért hozzá - mondta. Aztán egyszercsak válaszoltak: hajlandóak megfontolni komolyabban az ajánlatot, küldjek át minden információt, ami a kezemben van. Ennek nagyon örültem.

Mihelyt megvan a végső megoldás, azonnal tudatom veletek. Remélem hamarosan el tudom küldeni Lara menedzserének sűrű elnézések közepette, hogy változott a felállás, de sokkal jobb, mint valaha. Hogy ő is megnyugodjon, és bízhasson bennem.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://larafabianbudapesten.blog.hu/api/trackback/id/tr396481465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.


A blog angol nyelven is!

A koncert szervezését követheted angol nyelven is itt. Lájkold az angol blog Facebook oldalát, ezzel is segíted a koncert létrejöttét.

Ismerd meg Larát!

Kevesen ismerik Magyarországon ezt a kivételes énekesnőt. Itt találsz róla néhány érdekességeket.

 

süti beállítások módosítása