Lara Fabian Budapesten
Egy koncertszervezés története

Mi ez az egész?
2014 aug. 01

Czomba Imi aktiválja magát, és újra látszik a fény az alagút végén

Egy lázban égő önkéntes koncertszervező számára nem tartogat túl sok jót az uborkaszezon. Hiába igyekszem találkozni, beszélni, szervezkedni, kitalálni, megoldani, és ezeket különböző sorrendben ismételgetve egyszerűen akarni és akarni. Nyár van. Az emberek takaréklángra állítják magukat és a reakcióidejük kitolódik akár két-három hétre is. Így azok is nehezen elérhetők, akik a legjobb szándékkal segítenek nekem, és igazán kiteszik szívüket-lelküket értem, a koncertért.

Korábban annyira felfűtött voltam, ha a szokásosnál kicsit hangosabban zümmögött egy légy a fülembe, rögtön egy remek Lara dallamot véltem benne felfedezni. Az érzékeim ki voltak hegyezve, és arra gondoltam:

Márpedig kérem az JEL! Arról írni kell!

Mostanában viszont, beletörődve az általános nyári dezorientáltságba száguldozás helyett már csak úgy poroszkáltam a koncert felé vezető úton, és már arról sem írtam nektek, amik egyébként csigaháton ugyan, de előrevitték az ügyemet.

Például arról, hogy egyik nap megcsörrent a telefonom. A vonal másik végén egy ismerős férfihang ezt kérdezte tőlem:

Halló? Lara Fabian?

Rögtön felrázott ez a kérdés a melankóliámból. A telefonba Czomba Imi recsegte bele a tőle teljesen sztenderddé vált köszöntőjét. Ha felhív, csak így köszön nekem. Közben látom magam előtt, ahogy csendesen bazsalyog a gazfickó. Ettől mindig jó kedvem lesz, kedvelem a zeneszerző urat.

Imi elmesélte, hogy olvasta a Broadway-deadway posztomat és eszébe jutott valami. Ismer két kedves fickót, akik koncertek szervezésével foglalkoznak és komolyan gondolják amit csinálnak. Felhívta őket és elmondta nekik, hogy koncertszervező irodát keresek a Lara-álmomhoz. Értettek mindent és elmondták, imádják Larát és nagyon örülnének, ha itthon is fellépne, szóval benne vannak egy találkozóban velem. Azon melegében felhívtam őket és egyeztettünk egy időpontot.

A találkozón ketten vártak rám, Fieraru Gábor és Pierog Ferenc, nem hétköznapi nevek annyi szent. Mindketten erősen mosolyogtak, így rögtön tudtam, hogy nem kell véka alá rejtenem az érzéseimet és a tán kissé túlvezérelt lelkesedésemet sem. Az urak a Supertalent produkciós iroda képviselői.

1526900_645289898846324_1595064473_n.png

Hosszasan elmeséltem nekik mi ez az egész, és hol is tartok most a szervezésben. Megkérdezték, miért gondolom, hogy működhet a dolog és szerintem hányan jönnek el a koncertre. Bár a korábban felvetett kérdőívet azóta is töltitek, már most is rengeteg infóval szolgál nekem ahhoz, hogy egy épkézláb statisztikát gyártsak ilyen technikai kérdésekre (hamarosan erről is írok nektek). Miközben folyton dumáltam, jókat nevettek azon, hogy nem is vagyok a szakmában mégis egész jókat mondok és a várható jegyeladásokra vonatkozó elméletem is helytálló.

A beszélgetés egy része persze arról folyt, hogy megismerjék az indíttatásom, és képet kapjanak egy kicsit rólam is. Nyilván fontos, hogy ne csak valami álmodozó rajongó legyek, hisz akkor nem sok realitás lenne a céljaimban. De úgy látszik átment az üzenetem, hogy álmodtam egyet, ráléptem az útra, nagyon küzdök érte és nem vagyok elvarázsolva. Na jó, talán egy picit azért igen. Miután minden fontos sarokpontot feltártam nekik, összenéztek, és azt mondták, ők benne lennének a dologban. Látszott, hogy Lara itthoni sikere számukra nem kétséges és már rég eldöntötték magukban a választ. Már beszéltem öt koncertszervező irodával, de sehol sem voltak ilyen határozottak és egyértelműek.

Fontosnak tartottam azonban megemlíteni nekik, hogy időközben úgy alakult, a MÜPA is érdeklődést mutat a dolog iránt és velük már egyeztetés zajlik. Senkit nem szeretnék becsapni, vagy hitegetni, szóval először mindenképp megbeszélem a MÜPA-val a kérdést. Kicsit aggasztott, nehogy úgy érezzék: ők csak másodhegedűsként jöhetnek szóba, de remélem Gábor és Ferenc a helyén kezelik a dolgot!

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://larafabianbudapesten.blog.hu/api/trackback/id/tr386564205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.


A blog angol nyelven is!

A koncert szervezését követheted angol nyelven is itt. Lájkold az angol blog Facebook oldalát, ezzel is segíted a koncert létrejöttét.

Ismerd meg Larát!

Kevesen ismerik Magyarországon ezt a kivételes énekesnőt. Itt találsz róla néhány érdekességeket.