Lara Fabian Budapesten
Egy koncertszervezés története

Mi ez az egész?
2015 okt. 01

Sokat vártunk Pierre válaszára, de lassacskán kikerekedik a dolog

Nem is tudom pontosan, hogyan kezdjem újra az írást. Kicsit úgy érzem magam, mint amikor Ádival beindítottuk a blogot. Na jó, azért ez más. Akkor ugyanis úgy be voltam fosva, mint egy bekerített partizán. Fel-alá rohangáltam a kedvenc kávézómban, és rettentően szerettem volna valahogy visszacsinálni az egészet. Még jó, hogy nem tettem!

 

Legutóbb május végén írtam az álmomról. Jó lenne ráfognom valami rajtam kívülálló dologra, amiért elhanyagoltam az írást, de az igazság az, hogy kicsit megfordult velem a világ májusban. Mikor aztán megállt, hirtelen nem találtam az utam. Magánéleti dolog, amivel nem traktállak titeket, de sajnos hatással volt az írási kedvemre, és időre is volt szükségem. Igazán kapóra jött tehát nekem, hogy Pierre nem nagyon sietett a koncert időpontjának meghatározásával.

De most újra belevetem magam a koncertszervezésbe!

Hol is tartottunk? Brüsszelben Pierre-től azzal váltunk el legutóbb, hogy egy hónap múlva megmondja a budapesti koncert lehetséges időpontját. Eltelt az egy hónap, és mi Laciékkal nagyon vártuk a fejleményeket, de sajnos Pierre nem jelentkezett.

Laci nem egy tétlen tipus, és emellett igen precíz is. Egyértelmű volt hát, hogy pontosan kiszámolja, mikor telik le az egy hónap, majd azonnal ír Pierre-nek egy levelet. Persze csak diszkréten és kedvesen, de azért megtudakolta, mi a helyzet. Mikor várhatjuk az időpontokat?
Néhány napig nem jött válasz, és Laci nem tudott tovább várni. Felhívta Lara menedzserét.

Pierre, ahogy ezt tőle már megszokhattuk, nagyon kedves volt a telefonban, és biztosította Lacit, hogy nem feledkezett meg rólunk. Elmondta, nagyon sok egyeztetés van már a háta mögött, de még szüksége van egy-két hétre, hogy biztosat tudjon nekünk mondani. Érthető, a francia turné szervezése nem lehet kis feladat, és még ránk is kell időt szakítaniuk.

Türelmesen vártunk, és szépen eltelt így egy egész nyár. Mi azonban nem csüggedtünk. Pontosabban én azért igen, de hamar rájöttem: Pierre-nek igaza volt, amikor azt mondta, szükségem lesz egy profira, aki megszervezi a koncertet. Laci ugyanis egy cseppet sem aggódott. Elmondta, teljesen sztenderd dolog ennyi időt várni ebben a szakmában, és ez nem jelent semmi rosszat. Egyszerűen csak várni kell türelmesen.

Hát vártunk. Mostanra aztán beérett a dolog. Hosszú várakozás után Pierre előrukkolt a lehetséges időpontokkal, amire el is indult a szervezkedés. Helyszínek kutatása, felderítése. Még néhány apró simítás, némi egyeztetés és kikerekedik minden.

Már alig várom, hogy kiírhassam a koncert pontos időpontját és helyszínét!

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://larafabianbudapesten.blog.hu/api/trackback/id/tr377878372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.


A blog angol nyelven is!

A koncert szervezését követheted angol nyelven is itt. Lájkold az angol blog Facebook oldalát, ezzel is segíted a koncert létrejöttét.

Ismerd meg Larát!

Kevesen ismerik Magyarországon ezt a kivételes énekesnőt. Itt találsz róla néhány érdekességeket.

 

süti beállítások módosítása