Lara Fabian Budapesten
Egy koncertszervezés története

Mi ez az egész?
2014 jan. 29

Lehet-e belga export Lara Fabian? - Ránky Edit, belga kereskedelmi attasé

Egy különös időpont-egyeztetés után találkoztam Belgium két régiójának kereskedelmi attaséjával. Ránky Edit nyíltan kérdezgetett a céljaimról, és gyorsan felvázolt egy lehetőséget: lehet, hogy a Belga Nagykövetségen keresztül is meg lehetne szervezni a koncertet. Most először döbbentem rá, hogy mennyire fontossá vált számomra a “hogyan”. Úgy éreztem, meg kell próbálnom úgy célba érni, hogy Lara engem vesz komolyan, és miattam akar eljönni egy koncertre.


Másfél hete kaptam egy emailt Ránky Edittől, a belga kereskedelmi attasétól. Rövid volt és lényegretörő. Azt írta, február 24-e után tud engem fogadni, amit asszisztensével, Barbarával pontosíthatok telefonon. 

Másnap fel is hívtam Barbarát. Rendkívül kedves és segítőkész ez a hölgy. Ahogy a telefonban hallgattam a hangját, az volt az érzésem, hogy folyton mosolyog. Gyorsan elmondtam, hogy egy február 24 utáni időpontot kérnék tisztelettel, majd félve megjegyeztem, hogy kissé távolinak tartom az időpontot több mint 30 nappal korábban, de így is örülök. Barbara a türelmemet kérte, majd némi várakozás után kapcsolta nekem Ránky Editet. Az attasé asszony gyorsan felvilágosított, hogy azért adta ezt az időpontot, mert sűrű programjába csak akkor tud legközelebb beilleszteni.

Kicsit kellemetlenül éreztem magam. Elnézést kértem, és elmondtam így is nagyon hálás vagyok, hogy fogad engem. Mekkora hülye vagyok, hogy nem tudom tartani a szám - gondoltam. A hölgy nem hagyott sokáig sajnálkozni, gyorsan időpontot javasolt:

            • 29-e - mondta.
            • Őőőőőő…. - mondtam. Lehet, hogy most szökőév van? Kissé zavartan visszakérdeztem, melyik hónapra gondol?
            • Hát januárra!
            • Aha, csak a levélben februárt említett nekem. Ezért tartottam kissé későinek a találkát.
            • Ja! Nem. Január 29-e - mondta.
            • Oké. Január 29. Ott leszek.

Így már nem éreztem magam olyan hülyén.
 
Így aztán január 29-én az Erzsébet tér mellett álló City Center épülete előtt álltam. 

awex.jpg

Kicsit feszült voltam ettől a találkozótól. Valahogy úgy éreztem, ez lesz az első alkalom, hogy komolyan rákérdez valaki, miért csinálom ezt az egészet. És nekem először kell valakinek igazán megmagyaráznom az érzéseimet az üggyel kapcsolatban. 
 
Viszonylag korai időpontot kaptam a találkozóra. 8:30. Semmi esetre sem akartam elkésni, így már 15-20 perccel korábban megérkeztem a képen látható helyszínre, leparkoltam. Telefonáltam néhány embernek, aztán felkerekedtem. Befelé menet láttam, hogy jónéhány cég neve ki van írva egy erre szolgáló tablón, így gondoltam az AWEX nevet mondom a portásnak. Ő azonban értetlenül nézett rám. Elbizonytalanodtam. Ekkor kimondtam a varázsnevet: Ránky Edit. Egy, a pult alatt guggoló fickó erre felkapta a fejét és azt mondta: "Ja! A főnökasszony! 6. emelet. A lifttel szemben!"
 
A liftből kilépve egy jókora zárt ajtó fogadott egy vélhetően hozzá rendelt kaputelefonszerűséggel. Olyan nagy csend honolt az épületben, hogy mégis inkább kopogtattam. Az ajtó mögül női cipők ritmikus kopogása jelezte egy hölgy közeledését: az ajtót maga az attasé asszony nyitotta ki. Kedvesen rám mosolygott, és beinvitált. A tágas irodában rajta kívül még nem volt senki. Megkínált valami itallal, és leültünk az irodájába. Mindketten kényelmesen elhelyezkedtünk, semmi feszélyezettség, ez egy kicsit megnyugtatott. Egy okos és kedves nővel ültem szemben, ezt éreztem azonnal.
 
Gyors kérdéssel indította a beszélgetést: miért is csinálom én ezt az egészet? Önkéntelenül is elmosolyodtam. Épp ezt a kérdést vártam elsőnek. Természetesen látta a szervezkedésem mögötti rajongást, ezt kár is volna palástolni. Arról viszont nem tudott, hogy ez mennyire dominál a szándékaimban, és hogy tudok-e elég komoly lenni a feladathoz. Határozott nő, így nem kertelt: rákérdezett.

Megpróbáltam tömören elmondani a korábbi posztokban már részletesebben kifejtett motivációmat, ő gyorsan átvette a szót, ami egyébként többször megtörtént a beszélgetés alatt. Sitty-sutty elmondta, ezzel az egésszel először a Belga Nagykövetségre kell mennem. Ott Katherine Raeymaekers-szel kell beszélnem. Ő ugyanis, itt az AWEX-nél nem a kultúráért, hanem a kereskedelemért felelős. Ahhoz, hogy tudjon nekem segíteni, szüksége van egy kvázi felkérésre a nagykövetség részéről.
 
A folyamat a következő:

  • Lara Faban felkeresi a WBI-t , a Wallonie-Bruxelles International nevű szervezeten belül : M. Georges Letayf igazgató urat és Laurence Capelle asszonyt (aki Magyarországért felelős), hogy szeretne egy koncertet Budapesten
  • Lara Fabian felkeresi a nagykövetséget levélben és megjelöl engem, mint megbízottját
  • A Katherine Raeymaekersszel történő találkozón elérem, hogy Lara itthoni koncertjét a Nagykövetségen ne csupán akarják, hanem egyfajta belga exportként fogják fel
  • A nagykövetség küld egy megkeresést Ránky Editnek, hogy segítsen partnereket, cégeket találni ehhez, amennyiben ennek a projektnek van kereskedelmi aspektusa
  • Én megcsinálom, a partnerek, cégek bevonásával
  • Lara eljön. A koncert nagyot szól.
  • Pezsgő pukkan.

Kicsit meglepődtem. Erre nem is számítottam, amikor idejöttem. Örülnöm kellett volna, ez ugyanis egy meglehetősen határozott és kivitelezhető tervnek tűnt. Az én célom pedig nagyon egyszerű: Lara koncertezzen itthon. Az ehhez vezető út eleinte nem érdekelt, csak a végeredmény.
 
De már más lett a helyzet. Ezzel a bloggal szép csendben begyűrűzött egy kis romantika is a tárgyilagos szervezkedésembe. Ezt csak most fedeztem fel. Ha Lara a levelemet, esetleg a blogot olvasva jön el koncertezni, akkor nagyon szeretni is fogja a célt. Az én célomat. Úgy éreztem, meg kell próbálnom úgy megvalósítani a koncertet, hogy Lara engem vesz komolyan, és miattam akar eljönni. E nélkül úgy érezném, hiábavaló a küzdelmem.

Az attasé asszony sok sikert kívánt nekem és megjegyezte, hogy lehetetlen célokat csak ilyen elvakult megszállottsággal lehet elérni, úgyhogy hajrá. Egy órán át beszélgettem vele, majd boldogan, de kissé zavartan léptem ki az ajtaján.

komment

Segíts egy like-kal. Sokat jelent!

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://larafabianbudapesten.blog.hu/api/trackback/id/tr955824493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.


A blog angol nyelven is!

A koncert szervezését követheted angol nyelven is itt. Lájkold az angol blog Facebook oldalát, ezzel is segíted a koncert létrejöttét.

Ismerd meg Larát!

Kevesen ismerik Magyarországon ezt a kivételes énekesnőt. Itt találsz róla néhány érdekességeket.

 

süti beállítások módosítása