Lara Fabian Budapesten
Egy koncertszervezés története

Amikor múlt héten kikerült a Lara Fabian Budapesten blog az Egy nap a városban blogra és az index.hu címlapjára, hatalmas lavina indult meg. Több mint 600 lájk érkezett a Facebook oldalra, pár nap alatt több mint 7000 kattintás a blogra. Félelmetes érzés volt ez a hirtelen jött nyilvánosság, de nagyon örültem neki. Főleg azért, mert nagyon pozitív visszajelzések érkeztek tőletek:

• Nagyon sokan írtátok, hogy feltétlenül vesztek jegyet a koncertre. El sem tudjátok képzelni, ez mekkora megkönnyebbülés nekem, aki folyton azon rágja a körmét, hogy félház lesz, ami nem méltó Lara Fabianhoz. Most már látom, hogy Magyarországon is van egy kemény mag, akik mindenképpen látni akarják az énekesnőt. Egy biztos: profitot nem teszek a jegyekre, teltház esetén az önköltség feletti részt szintén rátok költöm majd (kitalálunk valami jó kis utórendezvényt)
• Megkeresett Tandi Flóra énekesnő, aki a segítségét ajánlotta fel
• Kaptam megkeresést díszlettervezőtől, aki segítene méltó köntösbe önteni a koncertet
• Egy volt koncertszervező is megkeresett, felajánlotta a kapcsolatait. Egy jelenlegi koncertszervező is azt írta, szívesen segít bármiben
• A Hungarotickets képviselője is megtalált, aki szintén hasznos segítséget tud majd nyújtani a szervezéssel kapcsolatban
• A Fesztblog felajánlott nekünk egy cikklehetőséget, amivel köszönettel élünk majd.

Köszönöm mindenkinek, felvettem a kapcsolatot a segítséget ajánlókkal.

Magamban végigtekintettem az elmúlt időszakon, hiszen a szervezés és a blogírás rengeteg energiát követelt tőlem. Ádám kérdezte meg tegnap, hány munkaórám volt eddig ebben. Nagyjából ezt írtam össze neki válaszképpen:

Az első hónapokban az esti zenehallgatás rovására dolgoztam, terveztem. Ez azt jelenti, hogy este 9-től éjfélig-egyig dolgoztam rajta. Koncerthelyszíneket kutattam fel, cikkeket, interjúkat olvastam, hogy jobban megismerjem a körülményeket. Szóval eleinte (az első 2 hétben) naponta 3-4 órát foglalkoztam vele. Hetente mondjuk 20-25 órát. Nem volt könnyű, hiszen a gyerkőcök minden reggel következetesen, reggel 5-6 körül bekukorékolják a hálószobánkba, hogy “apa kérek szépen kakaót!”.

Ezután elkezdtem írni a blogot: az esti órákban már főleg a posztokat írtam a tervezgetés helyett. De ekkor már napközben is foglalkoztam a dologgal, heti tíz órát legalább. Rengeteget telefonáltam. Órákat. Közben támogatókat kerestem a különféle intézetekben. Ekkor már heti 35-40 óra ment el a szervezésre.

Múlt héten néhány napig csak ezzel foglalkoztam, úgy napi tíz órát körülbelül.

Ez összesen kábé 650 óra. Ennyit foglalkoztam a koncertszervezéssel eddig. Ennek a legnagyobb része azonban szórakozás volt. Megismerkedtem egy csomó értékes emberrel, megtanultam egy rakás új dolgot, amit nem is tekintek munkának. A franciaórákat meg végképp nem, imádom a nyelvtanulást, most már francia online lapokat fordítgatok magamnak, hogy minél többet megtudjak Lara munkásságáról.

Mostanra megint mérséklődött a nyomás. Napközben úgy 4-5 órát foglalkozom a bloggal és a szervezés további lépéseivel. Ezt is megosztom különböző napszakokra. Egy kicsit reggel, egy kicsit délelőtt, délután, majd este is. Így tök jó, mert van időm a munkára, a koncertszervezésre és a családra is.

Most az angol oldal beindítása a legfontosabb lépés: a héten kész lesz, és nemsokára már ezzel tudom megkeresni Lara Fabian menedzsmentjét. Egyúttal a történetemet megosztom külföldi, főleg francia lapokkal is, olyanokkal, akik előszeretettel foglalkoznak Lara Fabiannal. Hátha a szervezkedés híre előbb ér el hozzájuk, mint a levelem, és így jobb fogadtatást talál a megkeresésem.

Ahogy láttam egyébként, Franciaországban komoly kultúrája van a zenei élet részletes feldolgozásának: több mint egyórás zenei interjúk mellett sokat foglalkoznak azzal, hogy a zenei világ minden rezdülését megosszák a közönséggel. Hátha érdekes lesz a sztorim a számukra, legalább egy félmondat erejéig. Az már elég.