Lara Fabian Budapesten
Egy koncertszervezés története

Tegnap, amint megérkeztem, rögtön elbaktattam a szállodámig, közben meg folyton egy kérdés járt az eszemben. Állati kíváncsi lettem, vajon tényleg nem értékelik a franciák, ha egy külföldi úgy próbál a nyelvükön beszélni, hogy nem igazán megy neki.

Tudom-tudom, ez Belgium, nem Franciaország, de akkor is. Mégiscsak közelebb áll - nem csupán földrajzi értelemben - Párizshoz, mint mondjuk Bora-Bora, vagy Marokkó. Kicsit izgulva elmagyaráztam a recepciósnak, hogy nemrég kezdtem tanulni franciául, szóval nézze el, ha kissé bárdolatlan lesz a kifejezésmódom (ezt persze nem ilyen választékosan). Erre azt mondta, sokkal szívesebben hallgatja franciául a nyelvbotlásaim, mint az esetleges perfekt angolságom. Sőt, meg is dicsért, hogy szerinte tök jót beszélgettünk. Egy angol szó sem hagyta el a szánkat. Igaz én néha elmormoltam egy “baszki ezt hogy is mondják”-ot, de más tényleg nem volt. Szóval erőst vigyorogtam, hogy az első tesztem bizony pontosan úgy zárult, ahogy azt én elképzeltem.

A szállodában egyébként állati vicces dolgok történtek. Miután benyitottam a szobába, amihez megkaptam a kulcsot, jócskán meglepődtem. A sötét szoba korántsem tűnt lakatlannak. A fürdőből beszűrődő fényben felsejlett egy táska és néhány személyes tárgy. A következő 4 másodpercben pedig egyértelművé vált, hogy a szobában van valaki, mert észrevettem, hogy egy lány épp zuhanyzik a fürdőben. Nem. Nem láttam semmit, az ajtó csak résnyire volt nyitva. Szépen becsuktam az ajtót, és lebotorkáltam a recepcióra, ahol nagy volt ám a meglepődés. Kaptam egy új szobát, ahol viszont nem volt wc-deszka. Itt már rendesen röhögtem, de nem nagyon érdekelt.

Gyorsan lezuhanyoztam, és elmentem a Wittamerbe, hátha még nyitva van. Nem volt nyitva.

Jött egy kis eső is, de nem áztatott át. Épphogy csak lehűtött az egyébként füllesztő melegben. Nem sokat hezitáltam. A cukrászdától nem messze beültem egy Cafe Leffe nevű helyre. Igen-igen, a hozzáértők most roppant irigyek lehetnek. Kértem magamnak egy Leffe Blonde-t és egy Hoegaarden Grand Cru-t egy remek vacsora társaságában. Itt is bedobtam a “franciául tanulok" szöveget, és bizony itt is bevált.

Teli hassal, és a magas alkoholtartalmú királyi nedűktől kissé kótyagosan nekivágtam magányos sétámnak a városban. Szerintem nem gyalogoltam többet, mint 2-3 kilométer, de hamar elfáradtam. Sokat utaztam az elmúlt napokban és éjszakákban is, szóval érthető volt. Elballagtam a szállodába, ahol kaptam egy wc-deszkás, lakatlan szobát és aludtam egy marha nagyot.

A város zaja ébresztett reggel nyolc körül. Nem sokkal később már újra az utcákat róttam. Készítettem rengeteg fotót, benéztem az érdekes helyekre, szóval várost néztem. Aztán tíz körül beültem a Wittamerbe. Bár itt kevéssé értékelték a szívós kitartásom, én itt is franciául beszéltem. Nagy nehezen meg is értették, mit akarok. Hamar lerendeztem a falatnyi finomságokat és még egy kicsit hörpölgettem az egyébként tényleg rendkívüli forró csokit.

Kicsit figyeltem a várost. A mozgását, a ritmusát; azt, hogy milyen emberek járkálnak és vajon mit csinálnak. Brüsszelnek érdekes lüktetése van, ami egyébként Budapesttől sem áll távol. Rengeteg török, marokkói és a jóég tudja honnan érkező bevándorló lakja a várost. A mellékutcák tele vannak az általuk üzemeltetett különféle teaházakkal és éttermekkel. Meglepően sok hajléktalan külsejű és láthatóan nehéz sorsú ember rója az utcákat, ki tudja, hová tartva. Sokkal, de sokkal többen vannak, mint Budapesten! Az utcák egyáltalán nem olyan tiszták, mint gondoltam. Ebben is hasonlít a mi fővárosunk magvára, mondjuk az V-VI-VII. kerületekre.

Miután jól megvizslattam a várost, szépen útra keltem, hogy a nevezetességek se maradjanak el. A telefonomon előfizettem wifi-szolgáltatásra a Belgacomnál, ami egyáltalán nem működött, szóval csak a pénzem költöttem el rá, majd eldöntöttem, hogy kibérlek egy Villo városi biciklit, ami valami olyasmi, mint a budapesti Bubi. Mikor azonban fizetni akartam, egy a kiadó nyílásban hagyott kártyára lettem figyelmes. Körülnéztem, kié lehet, de nem láttam senkit. Felvettem és kipróbáltam, működik-e. Működött. Felpattantam egy bicajra, és körbetekertem az egész várost. Tök jó volt, mindent megnéztem. Utólag is hála egy kimondhatatlan nevű holland hölgynek, aki vélhetően a kártya eredeti tulajdonosa. Természetesen annak rendje és módja szerint visszavittem a biciklit.

Az esetleges érdeklődőknek írom, hogy Larával nem találkoztam, de azt megkaptam, amiért jöttem. Megismertem a várost, már amennyire ennyi idő alatt ez persze lehetséges. Épp kezdtem kiköpni a tüdőmet a sok tekeréstől, amikor egy The beer factory feliratú pub megragadta a figyelmemet.

Betértem. Kértem egy kosó remek belga sört, egy wifi-kódot, és leültem megírni ezt a posztot. Hamarosan indulok, hogy a gyerkőcöknek is vegyek egy kis ajándékot, és még időben odaérjek a reptérre.

Tetszettél nekem, Brüsszel.